"Egymástól tanulni”
XV. TMKE Tűzvédelmi Konferencia
Balatonföldvár – Hotel Jogar, 2025. április 8-9.
Konferenciánk fővédnöke Dr. Neszményi Zsolt, Somogy Vármegye főispánja
A tűzvédelem új utakon
Ugyan a tűzvédelmi szakterület hazánkban folyamatosan fejlődik, de a tavalyi év során bevezetett sok jogszabályi változás, a hatósági munka átszervezése új kihívások elé állított minden szakmabelit. Fontos, hogy a jogszabályi változások követése mellett megmaradjon bennünk az igény a szerves és folyamatos szakmai fejlődésre, a minőségi tűzvédelmi szakmagyakorlás fenntartására.
A tradicionális építészeti-műszaki szempontok mellett új kihívásként megjelent a fenntarthatóság, amelynek új építés helyett a meglévő építészeti értékek megmentése és megtartása melletti mélyfelújítás, a teljes rekonstrukció felel meg leginkább. Ezzel párhuzamosan az új építészeti törvény végrehajtási szabályai szükségessé tették a kamarai szabályzatok, közöttük a tervtartalmi szabályzatok újragondolását is. Ez a törekvés az építész-generáltervező és a szakági tervezők korábbinál is szorosabb együttműködését teszi szükségessé.
Mindez a mérnöki módszerek használatával új szemléletet, gondolkodásmódot tesz szükségessé; ennek alkalmazásának lehetőségeit, korlátait, nehézségeit mutatjuk be több előadáson keresztül. Emellett megjelennek további, előremutató témák és tanulási lehetőségek is az elektromos autók tárolása és töltése, valamint a tűzoltósági beavatkozási feladatok területén.
Ezeket a témákat járjuk körbe különböző szakterületről érkező előadókkal; a műhelymunka pedig lehetőséget teremt a tűzvédelmi tervezői feladatok átbeszélésére, és együtt gondolkodásra!
Tizennégy előadó – egy cél: tanuljunk együtt!
Tűzvédelmi mérnököknek, szakértőknek nélkülözhetetlen, az építész tervezőknek fontos és a hatóság szakembereinek is hasznos ismeretek egy csokorban! MMK és a MÉK tagjai számára továbbképzésként való elfogadtatás akkreditációja folyamatban van!
Program: április 08. kedd
8:40 – 9:00 Regisztráció
9:00 – 9:10 Megnyitó Veresné Rauscher Judit, a TMKE elnöke
9:10 – 10:40 Az új építészeti szabályozás – Építészeti törvény és TÉKA -jó ez nekünk?
dr. Gáts Andrea ügyvéd - Dr. Takács Lajos Gábor tanszékvezető, BME Épületszerkezettani Tanszék
- Ténylegesen hogyan működik?
- Mi várható a jövőben?
10:40 – 11:00 Szünet
11:00 – 11:40 Hatósági tapasztalatok az új szervezeti kialakítás tükrében
Takács Attila András főosztályvezető, Somogy Vármegyei Kormányhivatal, Tűzvédelmi és Iparbiztonsági Hatósági Főosztály
- A szakkérdések vizsgálati tapasztalatai
- Hatósági eljárások-eltérések, jóváhagyások
11:40-12:20 Generáltervezői és szakági tervezői feladatok az új jogszabályi környezetben.
Dr. Takács Lajos Gábor tanszékvezető, BME Épületszerkezettani Tanszék - Reiner Róbert alelnök (TMKE)
- A projekt résztvevői mit várhatnak el egymástól?
- Hogyan alakul a díjmegosztás?
- Melyek a tervezési határok?
12:20-12:40 Használat és karbantartás.
Lestyán Mária- TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség elnöke
- Milyen gyakorisággal kell a tűzvédelmi célú berendezéseket felülvizsgálni, karbantartani az OTSZ változását követően?
12:40 – 13:30 Ebéd
13:30 – 14:00 Hogyan tervezzünk ezután? Az új tervtartalmi követelmények.
Dr. Takács Lajos Gábor tanszékvezető, BME Épületszerkezettani Tanszék - Decsi György elnök, MMK Tűzvédelmi Tagozat
- A kamarai előírások teljesítése
- Hogyan igazítjuk a tervtartalmi követelményekhez az egyes dokumentációkat?
14:00 – 14:40 Meglévő épületek hasznosítása, műemlékvédelem tűzvédelmi kérdései
Kelemen Bálint okl. építészmérnök és műemlékvédelmi szakmérnök
- Mit kezdjünk a meglévő-megmaradó épületszerkezetekkel?
- Mennyire kell átalakítani egy védett épületet tűzvédelmi szempontból?
14:40 – 15:20 Rozsdaövezetek hasznosítása – Új épületek a régiekből?
Reiner Róbert alelnök (TMKE)
- A törvényi előírások rozsdaövezeti követelményei
- A szakági tervezők együttműködése, mi hozható ki az ilyen épületekből?
15:20 – 16:00 Elektromos autók parkolása, töltése-kerekasztal beszélgetés
Mentor: Dr. Takács Lajos Gábor, tanszékvezető, BME Épületszerkezettani Tanszék
- Hogyan tarthatóak be a TvMI előírásai?
- Egyre több lesz az elektromos autó. Ez hogyan követhető le a tervezés során?
16:00 - 16:10 Napi összefoglaló
Veresné Rauscher Judit elnök, TMKE
Program: április 09. szerda
9:00 – 9:10 Megnyitó A TMKE új megválasztott elnöke
9:10 – 10:00 Lakások tűzvédelme
Gyapjas János tűzoltó ezredes, Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és Antal András okl. építészmérnök
- Home detektorok alkalmazási tapasztalatai
- Oltórendszerek a lakásokban
10:00 – 10:40 Tűzoltó beavatkozás feltételeinek biztosítása
Dr. Rácz Sándor (Nemzeti Közszolgálati Egyetem KVI)
- Fókuszban az oltóvíz
10:40 – 11.00 Szünet
11:00 – 11:40 Beépített tűzjelző rendszer átalakítása régi épület felújításakor
Zaborecz Péter és Hegedűs Péter - Schrack Seconet Kft.
11:40 – 12:20 Tűzvédő üvegek-tűzgátló függönyök
Dr. Bérczi László, Coolfire Kft.
- Építészeti tűzgátló üvegek és függönyök alkalmazása
12:20 – 13:10 Ebéd
13:10 – 13:40 Kötelezettségből innováció: Az elektronikus tűzvédelmi naplózás előnyei, tapasztalatai
Fekete Attila alapító, stratégiai igazgató, fiREG.hu Kft.
- Hogyan fordíthatjuk az innovációt a biztonság szintjének növelésére?
- Milyen szerepe lehet ennek a biztosítóknál és az ESG jelentésekben?
13:40 - 14:30 Utánvilágító menekülési útirányt jelző rendszerek
Kárpáti Zoltán – Everlux (Ertecna Lda)
- Utánvilágító biztonsági jelek alkalmazása építési projekteken
14:30 – 14:40 Konferencia zárása
A TMKE új megválasztott elnöke
Jelentkezési díjak és feltételek
A konferencia teljes programja 2 napos, ezzel a jelentkezéssel ONLINE tud csatlakozni a konferencia előtt kiküldött linken keresztül!
A jelentkezés végső határideje: 2025. április 3.
Részvételi díjak
ONLINE részvétel 1-2. (első és második) nap díja együtt 39.500 Ft/fő
A fenti részvételi díjakból TMKE tagok részére 10.000 Ft/fő kedvezményt biztosítunk (kivéve az online változatot)! Ebben az esetben mindenképpen a honlapra történő belépés után jelentkezzenek, különben nem érzékeli a rendszer a tagságot és utólag nem áll módunkban visszatéríteni a kedvezményt!
TMKE tagok részére a közgyűlésen való részvétel ingyenes!
-
Jelentkezést és fizetést csak a honlapunkon keresztül, elektronikus úton fogadunk el. Helyszíni jelentkezés, fizetés technikai okokból sajnos nem megoldható!
-
A részvételi díj étkezést és szállást tartalmaz, melynek esetleges járulékait a jelentkezőnek kell megfizetnie!
-
A részvételt a rendezvény előtt 5 nappal lehet lemondani a részvételi díj kifizetése nélkül.
Egyesületünk támogatói